Ezért fontos az árnyékolás folytonossága

Végzetes hiba megelőzése

Fűtőszőnyegek esetében az érintésvédelmet a földelővezetőhöz kötött árnyékolás és a Fi-relé látják el. Ha a fűtőkábel megsérül, az árnyékolás felé átvezetheti az áramot. Ha ez a Fi-relé kioldási áramát, ami szinte kivétel nélkül 30 mA, eléri a rendszerből elfolyó áram, a Fi-relé leold. Ha az árnyékolás folytonossága megszakad, a szakadás utáni szakaszon nem lesz érintésvédelmünk. Abban az esetben, ha száraz környezetben van a padlófűtésünk, és nem bontjuk meg illetve nem fúrjuk át a burkolatot, árnyékolásunk szakadása nem is jelent érintésvédelmi kockázatot, azonban nem érdemes saját illetve családunk életét a véletlenre bízni. Arról nem is beszélve, hogy az árnyékolás hiánya az elektroszmog azon típusa ellen nem véd, amit az elektromos mező okoz.

Ebben a részben az alumíniumszövetes fűtőszőnyeg árnyékolását tárgyaljuk csak, hiszen a hálós fűtőszőnyeg árnyékolásának folytonosságát nem szakítjuk meg telepítéskor, a fűtőfilmnek pedig nincs árnyékolása.
Tehát az alumíniumszövetnek két funkciója van. Egyrészt közvetíti a hőt az egyenletes hőeloszlás érdekében, másrészt pedig egyfajta kiterített árnyékolásként szolgál. Utóbbi nemcsak az elektromos mezőt árnyékolja, hanem érintésvédelmi jelentősége is van. A fűtőszőnyeg 50 cm széles tekercsben van legyártva, amit telepítéskor kigurítunk. Az esetek 99%-ban nemcsak egy nyomvonalban telepítünk, hanem több nyomvonalat építünk ki egymás mellett. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az árnyékolásként szolgáló alumíniumszövetet elvágjuk, hogy a fűtőszállal be tudjunk fordulni. Mivel az árnyékolást megszakítjuk, alumínium szalaggal kell a folytonosságot biztosítani.

Kapcsolat

Ajánlatkérés
banai.viktor@infrafutesszaki.hu
+36 30 437 5159